MAX NAPLÓ - Nagy-völgyi Favor kennel

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

MAX NAPLÓ

Max Napló
 II. nap

Hurrá nyaralunk valahol itt hagytam abba hajnalban. A reggeli teendőim után nyakamba kaptam a gazdát és a lightos túrára indultunk a faluba. Itt ért az első sokk frászt kaptam az örjöngő kutyáktól, jól van lehet engem okolni de nem voltam még egészen ébren. Miután feleszméltem hogy ezek kutyák akkor már nem volt gondom velük.

Persze ez az egész csak arra volt jó,hogy a gazda lelkiismeretén tiporjak egyet. Hehe megérdemli...

Nagyon szép kis falu ez a Zebegeeeny, tele van sok kutyával akikkel lehet acsarkodni, és jó szagok is vannak. Az emberek mind megbámultak engem, biztos nem láttak még ilyen büszke tacskót mint én, aki büszkén feszít a hámjában és feszes kötélzettel adom a tempót a kétlábú istenem talpa alá.

A gazda rám hagyta hogy merre megyünk, egyedül a patakba vetődésről beszélt csak le. Szóval kikötöttünk a falu főterén, majd onnan én balra tartottam, onnan jöttek izgalmas illatok. A kis szentélyhez -ezt a gazda mondta, nekem csak egy izgalmas szagú ajtót jelent a dolog- érve, a gazda sikítófrászt kapott, ugyanis felnézett az előttünk levő ösvényre. Mondtam már hogy időnként nagyon égő a kutyája lenni... de le kalappal előtte, igaz hogy úgy fújtatott mint három vasló és minden kanyarban levegő után kapkodott. De felmászott utánam... A domb tetején egyik ámulatból a másik estem megnéztem a tájat, majd felfedeztem a tobozokat. Toboz a fenyő félék hozadéka, a tacskó legjobb apportja. Megbolondulok értük, a gazda szabadon eresztett. Hö nem is akartam elhinni, és hatalmas játékba kezdtünk. Nagyon élveztem a közös játékot vele, szeretem őt. 
Zebegényi országzászló
Aztán nyakunkba kaptuk a sárga háromszöget, majd a kék+-ra tértünk rá. Itt újabb sikítógörcs kerülgette a gazdát amikor meglátta már megen hova kell felcaflatnunk. Én beleadtam anyait-apait próbáltam neki segíteni, becsülettel kepesztett mögöttem és fel értünk. Ez a hely teljesen más volt mint a tegnap bejárt Malom-patak völgye. Itt magas fák vannak, susognak meséltek nekem az ősidőkről, a szélről, az esőről ami nem rég esett. A vadakról akiknek ugyan éreztem szagát, de látni nem láttam őket, mesélték hogy milyen sokan élnek itt és mennyire sok félék. A fák csodás természeti lények, sokat tudnak mindenről, de a kétlábúak soha nem figyelnek oda rájuk. Halált hoznak rájuk de új kicsiket nem ültetnek... a fák szomorúak voltak emiatt, próbáltam őket egy kis locsolással vígasztalni de nem sok sikerrel jártam.

Az utunk fel-le vezetett a kis kék ösvényen, a gazda csúszkált mögöttem majd egyszer csak bazi nagy földrengés rázta a meg a hegyoldalt. Értetlenül fordultam vissza, amikor is a gazdát földön találtam, áhá szóval már megint ő okozott galibát. Türelmetlenül oda vakkantottam neki hogy mit heverészik itten, de már megen megkorholt hogy lehetnék együtt érzőbb vele. Na ezen ne múljon, oda rohantam hozzá felpattantam a hátára és onnan néztem szét jön-e valami ellenség. Mit ne mondjak két lábú Gazdám ettől sem lett boldog.

Mentünk-pihentünk-mentünk-pihentünk ez volt a mai program aztán meg jelent a szél aki újabb mesét mondatott a fákkal. S ekkor megéreztem valamit, kővé dermedtem, feállt rajtam a szőr, morogtam... A gazdát cserben hagyták az érzékszervei, próbált meggyőzni hogy ott arra nincs semmi, viselkedjek. De hajthatatlan voltam, miután megtagadtam a parancsait, -bizony már nem kért mint máskor kőkeményen szikráztak szavai-, a levegőben találtam magam. A gazda cipelt egy idő után újra letett, de közöltem vele hogy én azt ugyan arra nem megyek, próbáltam ismét meggyőzni... Szerencsémre a Gazda szembesült a következő kaptató meredekségével és beadta a derekát. Közölte ugyan hogy hisztis vagyok, pedig ha tudná mitől mentettem meg ma. 
Visszafordultunk a biztonsága érdekében kemény tempót diktáltam neki de aztán visszább vettem a tempóból mert nem akartam hogy az egész ország a földrengés áldozata legyen.

A gazda nagyon elfáradt és én is, haza egy másik utat választottunk, ahol láttam macskát. Szép szőrös cicc volt.... de nem lehetett megkergetni. A falu főterén leültünk egy padra pihenni, és élveztük a faluska nyüzsgését, az embereket jöttek-mentek.

A délután egyik felét alvással töltöttem, bizony Cimborák rengeteget alszom, de valljuk be rengeteget talpalok. Délutáni sétám során frizbeeztem is, itt valahogy a szél jobban segít a gazdának minden dobását eltudtam kapni. Azt azért nem hiszem hogy a hegyvidék ilyen hatással lenne rá hogy tudna rendesen dobni.

Szállásunkra érve találkoztam Aurával, helyes kutyalány tegnapról. A gazda rám adta a szájkosarat, és hagyott minket ismerkedni. Kb. egy órán át játszottunk, bár én időnként bedurvultam, de ilyenkor azonnal utolért a gazda csattanós hangja. Ez a hang tudom hogy azt jelenti azonnal hagyjam abba amit csinálok vagy mehetek büntibe. Akar a fene büntibe menni inkább viselkedem. Aura gazdái is kedvesek bár számomra egy teljesen idegen nyelvet beszélnek, de a szaguk jók, érintésük is. Hagytam magam kényeztetni általuk.

A házi gazda kis kétlábújával is találkoztam, nos velük sincsenek jó tapasztalataim, nem szeretem őket, sőt kifejezetten gyűlölöm őket. A gazdával dolgoztunk ezen is az évek alatt de nem igazán erőltette a dolgot hogy kis kétlábúakkal puszi pajtás legyek. Ma nagyon büszke volt rám a Gazda nem elég hogy Aurával játszottam, de csendben várakozva figyeltem a 10 centire tőlem levő kis kétlábú mozdulatait. Ahogy megpróbálta kimondani a nevem, nagyon mókásan próbálkozott. Csendben voltam bár féltem tőle. A gazda mindig megerősített abban hogy jól viselkedem és korholt ha nem (lásd ahogy Aurát akartam felborítani). 
A délutáni aktív pihenés teljesen lefárasztott. A gazda beszélt GazdiAnyuval és GazdiApuval az este, de még imádott GazdiAnyum hangjára sem tudtam reagálni annyira fáradt voltam és vagyok.

A gazdát persze rendesen szívatom, a legváratlanabb formulában kapkodom a lábam. De emiatt annyira már nem aggódik, hisz kapok rá bogyókat. Viszont nem eszem, hát nyaralunk vagy mi fene ne hogy már kutyatápot egyek. Minden más lecsúszik ami úgy kezdődik összetevőiben hogy húús... A gazda makacsabbmint én, ma este húslevest rendelt magának májgombóccal olyan illata volt hogy a nyál is összeszaladt a számban. A gazda végig cukkolt még kanalazta s amikor már végképp oda voltam a levesért elém rakta és vigyorogva figyelte ahogy jóízűen tőmöm magamba.

Holnap megyünk a Malom-völgybe vissza, a gazda közölte neki sík terep kell abba talán nem hal bele. Megpróbáljuk megtalálni a tegnap elvesztett zöld sáv folytatását.

Addig is wuff Cimborák...
 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz