A nyugat-szibériai lajka őstörténete
A nyugat-szibériai lajka egy ősi orosz vadászkutya fajta. A fajtát munkára szelektálták és szelektálják, hiszen napjainkban is kedvelt és elismert vadászkutya fajta az Oroszországban és volt tagállamaiban. A fajta kialakulása, őstörténete az 1800 évek végétől nyomon követhető. Andrej Alekszandrovics Shirinskij-Shikhmatov neves kinológus és medvevadász műve az Album az északi kutyákról (lajkák) 1898-ban jelent meg. Ebben földrajzi tagoltság szerint mutatta be a lajkákat. A területi elhatároltság ellenére az északon élő kutyák jellegzetes egyforma jegyeket mutattak. Bár a ténylegesen összefogott tenyésztés még nem kezdődött meg, de típusában már kiváló egyedeket fotózott.
Maria Georgievna Dmitrieva-Sulima: Lajka, és vadászat lajkával című 1911-es kiadású könyvében bemutatja az általa bejárt területek lajkáit és az azokkal történő vadászatot. Dmitrieva-Sulima a sok pénzt felemésztő, sok hónapon át tartó, nehézségek tömegével járó útja a szibériai Léna, Aldan és May folyók mentén haladt. Majd vadászlajkájával Jakutszból átment a Sazján-gerinc hágóin az Ohotszk-tengerig, Szahalinig. Útjai során kinológiai adatokat gyűjtött és vázlatokat készített mind a kutyákról, a természetről, valamint az őslakosokról.
1920-as években két területen kezdődött meg a nyugat-szibériai lajkák tenyésztése. Ekaterinaburgi csoport meghatározó egyede Groznij I. volt. Groznij I. 1930. január 01-én született, apja Milton, anyja Purga volt. Bár származása nem volt teljesen ismert, de mégis kiemelkedő alakja volt a lajka fajtának. Groznij I. több kimagasló utód apja volt, ezen utódokat vadászoknál és a nagy tenyésztelepeken helyezték el. Az Ekaterinaburgi csoport nagyon fontos volt a II. világháború előtt és után is.
A moszkvai csoport az 1920-as évek közepén kezdte meg tenyésztési munkáját. Ezen időszak kiemelkedő kanja és a moszkvai csoport egyik alapítója Miska volt. Miska 1924. december 07-én született, apja Sever, anyja Nelvir. Miskát széles körben használták, leghíresebb utódai közülük
- Serka /Miska – Tajga/
- Sever /Miska – Csamnica/
Azonban ezen csoport további meghatározó kutyái voltak még Ural, Damka és Ulf /Ralf – Ezska/. A második világháború elejére, kialakult egy új állomány melyek jelentős szerepet játszottak a fajta típusainak rögzítésében.
- Ch. Urcsala VRKOS 1/l szülők: Ulf- Ch. Urka
- Ojra VRKOS 3/l szülők: Groznij I. – Alta
- Burka-Dimka VRKOS 7/l szülők: Ulf – Alka
- Dzsubar VRKOS 20/l szülők: Csernij – Kuhta-Belka
Közülük Ch. Urcsala és Dzsubar volt, akik jelentős számú jó külső és vadászati tulajdonságokkal megáldott utódokat hagytak.
Ilyen utódok voltak például:
Ezek a kutyák nagy szerepet játszottak a II. Világháború utáni fajta helyreállítási munkáiban. Valamint ezen kutyák megtalálhatók a mai nyugat-szibériai lajka vérvonalakban.
A moszvaki csoport számos új vérvonalat is bevezetett
- Tajozsnij Krasznaja Zvezda
- Djumnar VRKOS 26/l
- Panda VRKOS 41/l - Khanti-Mansi nemzeti tartományból
- Sudar Krasznaja Zvezda
- Borka a Khanti-Mansi Nemzeti Tartozmányból
- Ajan VRKOS 66/l
- Orlik VRKOS 83/l
Az új vérvonalak közül kiemelkedők Tajozsnij és Ayan voltak.
Tajozsnij 1942-ben született Ural régióban. Bár törzskönyve nem volt teljes, jól dolgozó családból származott. Kiállításokon nagy ezüst érmet kapott. Tajozsnij széles körben történt használata teljesen természetes volt. Már az első almok után kiderült hogy jól örökíti fenotípusát. A fenotípusban való hasonlóság önmagában kevés, munkában is bizonyítani kellett az utódainak. Sok kiváló utódot, unokát és dédunokát hagyott hátra. A teljesség igénye nélkül:
- Aldan-Brovka VRKOS 69/l
- Argun VRKOS 73/l
o Altaj lánya Narimka VRKOS 1018/lzs Champion címet szerzetto Altaj lánya Kudesznik VRKOS 107/l bajnoki címet szerzett a Csehszlovákiai nemzetközi kiállításon
Színe fehér-sötét szürke, fekete fedőszőrrel. Ugadaj tapasztalt vadászkézbe került , és a munkát vele már az első ősszel megkezdték. Gyorsan tanult és szinte egyetemlegesen minden vadra használható volt. Vannak vadászok akik még mindig emlékeznek ragyogó vaddisznós munkájára. Széles körben használták mint fedezőkant.
Tuman fehér alapon szürke foltos volt mint Tajozsnij, kiállításokon kitűnő-kiváló minősítést kapott, II-III. díjas munkavizsgája volt mókusra. Tenyésztési munkában széles körben használták, briliáns dolgozó kutyákat adott.
Ajan VRKOS 66/l Borka–Pituh II kölykeként látta meg a napvilágot 1947. február 26-án. Ayan kiváló vadászkutya volt, melyet jól örökített utódaiban, azonban külleme nem érte el a kitűnő minősítést. Ayan utódai jól dolgoztak nagy vadakkal is. Ayan legsikeresebb utódai, unokái:
- Ch. Katun VRKOS 1013/lzs
- Gadalka VRKOS 90/L
- Zuek VRKOS 102/l
- Zuek fia: Ch. Tobol VRKOS 1052/lzs- Zuek lánya: Poroska
A tenyésztés első sorban az alábbi területeken zajlott Moszkva, Leningrád, Vologda, Gorkij, Perm, Novoszibirszk. A fajta fejlődésében nagy szerepet játszottak a fenti területek valamint a VNIIOZ (Összövetségi Vadászati Tudományos Kutató Intézet) tenyésztelepei (lsd. fentebb a fotókat), valamint a vadászok akiknek szívügyük volt a lajka.
Az 1950-es évekre a nyugat-szibériai lajka fajta jól elkülönített formában volt jelen. Köszönhetően annak hogy a kívánt típust hasonló de különböző vérvonalú kutyákkal érték el. Így az állomány beltenyésztettsége kisebb mint az orosz-európai lajkáé.
E.I. Shereshevsky így írja le a nyugat-szibériai lajkát az 1950-es évek közepén:
"Testfelépítés erős, kiegyensúlyozott temperamentum, de mind ezek
mellett figyelmes, tettre kész. Marmagassága: 55-60 cm, szőrzet jól fejlett,
vastag aljszőrrel. Test jól fejlett, mély mellkassal. Fej nagyon típusos ennél
a fajtánál. Vadászösztönök erősen fejlettek!! A kutyák mind siketfajdra, mind
pedig nagy vadakra vadásznak! A kennel szukái évente csak egyszer tüzelnek, 4-5
kölyök jellemzi őket almonként."
1949-ig a lajkákat kiállításokon egyben egy fajtaként kezelték a területi tagoltságok és típusok ellenére. Csak a fajták elfogadását követően, kezdték a három fajtát külön bírálni
- orosz-európai lajka
- kelet-szibériai lajka
- nyugat-szibériai lajka
A fajta minden szakaszában fejlődött, a tenyésztés különböző helyeken egyre több és több kiemelkedő egyedet adott. A nyugat-szibériai lajka gyors, agilis, élénk, kiegyensúlyozott fajta. Az 1970-es években a populáció becsült létszáma elérte a 15.000. A fajta széles körben elterjedt és a nagy tenyésztési elvárások által létrejött egy kiváló munkakutya amelyben a szépség és a vadászösztönök együttesen vannak jelen.
A jelen és jövőkor tenyésztőinek ezt figyelembe véve kell a tenyésztési munkákat megkezdeni. Célként lebegjen szemük előtt a fajta sokoldalúságának, egészségének megőrzése.