Publikációk 1900 előttről

Archívum

Publikációk az 1900 előtti időkből

A Zentralblatt für Jagd- und Hunde-Liebhaber svájci kinológiai magazin 1895. évfolyamában Dr. B. Langkavel az alábbiakat gyűjtötte össze az orosz lajkákról:

"Egészen a közelmúltig áthatolhatatlan sötétség uralkodott az észak-európai oroszországi és a nyugat-szibériai vadászkutya fajták előtt. Tudott volt, hogy a különböző népek mérhetetlen ideje használták a kutyákat vadászatra. Az Altájon már a bronzkori népeknél is éltek vadászkutyák." (Radloff)

Otto Nordenskjöld svéd sarkkutató, geológus az alábbiak szerint jellemezte a Vaygach területén látott kutyákat: kis méretű, fekete-fehér hosszú szőrű hegyes orrú és fülű állatok. Míg a Novaja Zemljai vadászok kutyái nagyobbak, erősebbek és még a jegesmedvéket is elkergetik a kunyhóktól.

"Az Ob öbölben levő ebek, amelyek a kunyhók őrzésére szolgálnak, kicsik, de a farkasoktól sem félnek!"

Zeitschrift für allgemeine erdkunde

"A szibériai vadászok nem rendelkeznek különleges medve vadász kutyákkal. Ők a közönséges szibériai lajkákat használják, amelyek ugyanazt csinálják, mint máshol a a legjobb medvekutyák. "
Deutsche Jäger-Zeitung

A fenti időszakból származó idézetek nem adtak pontos leírást az észak-orosz és szibériai kutyákról. Ezért minden kinológus örömmel fogadta Nikolaj Mihajlovics Kulagin róluk szóló értekezését.

Most pedig tekintsünk meg két korabeli leírást két különböző területről származó lajka kutyákról.

Nikolaj M. Kulagin által közölt leírás 1892-ben jelent meg. Kulagin értekezése eredeti vagy rövidített verzióban több európai országban is publikálásra került. Ivanovszkij leírása 1890-ben jelent meg orosz nyelven.

Ivanovszkij leírása:Ezúton szeretném felvázolni a fajtatiszta olonyeci lajkák főbb jellemzőit. Amelynek típusát eléggé megismertem hosszú, éves kirándulásaim során bejárva Olonyec tartomány legtávolabbi területeit is.

A tipikus olonyeci lajka feje úgyszólván megjelenésében a farkas és a róka feje között átmenet, amely mindkét fent említett faj jellegzetes vonásait képviseli. A lajka homloka meglehetősen széles, lapos, majdnem háromszög alakú. A pofa hegyes, a szem ferde, farkasszerű. A szemek világos barna színűek, erősen tág pupilákkal. A szemek kifejezőek, nagyon értelmes, ravasz. A félhomályban zöld ritkábban vörös tűzzel ragyognak szemei, mint a farkasoké. A fülesek hegyesek, kicsik, mindig felállók nagyon hasonlítanak a róka füléhez. Figyeléskor a fülek előre néznek. A fej rövid, de erős izmos nyakon támaszkodik. A kutya testének hossza -a fejét és a farkát nem számolva-, nem haladhatja meg a kutya magasságát. A lajka mellkasa mély, a bordák a mellső lábak könyöke alá ereszkednek. A lábak és a mancsok alakja hasonló a farkaséhoz, de természetesen kisebb. A lajkának ne legyenek farkaskarmai. A lajka vastag aljszőrrel rendelkezik, amit a lajka nyilván vad őseitől kölcsönzött. A fiatal lajka kölykök vastagabb, pelyhesebb aljszőrzettel rendelkeznek. A nyakon, a gerinc mentén, a farkon az aljszőrzet különösen vastag. A farok bolyhos, kerek, felfelé és oldalra hajlított és teljes gyűrűt alkot, melyet szorosan a farához vagy combjához szorítva hord. A lajka farka kiegyenesítve, erősen hasonlít a róka farkára.Ha a kutya izgatott oldalán, sörényén, marján, gerincén feláll a szőr, amitől a lajka még nagyobbnak tűnik. Ami a kutya színét illeti, a legtöbb lajka farkas szürke, vagy róka vörös. Ritkán fekete. Az árnyalatok megoszlása megegyezik a farkaséval: a gerincen sötétebb, a mancsai felé világosabb. A fekete példányokon soha nem találhatók cser jegyek csakis piszkos sárga vagy fehérek.

Általában gazdáik nem törődtek a kutyáik takarmányozásával, hagyták hogy azt egyenek amit a falu hulladékában találtak vagy a lajka önálló vadászata során lelt.

A nyírfajd, mogyorófajd, és egyéb kisvadak vadászata során a fáról lelőtt zsákmányt a vadász a lajka elől igyekszik felkapni, különben az a lajkáé lesz. A táplálék megszerzésének igénye a lajkában fejlett szaglást, látást és egyéb vadászati tulajdonságokat fejlesztett ki. A fajtájukban és eredendő tulajdonságaikban kiemelkedő példányokat helyben nagyon megbecsülik.

Nikolaj Mihajlovics Kulagin szerint a lajka a legrégebbi fajta. Ez egyrészt az idegen népek körében való elterjedése bizonyítja, amelyekben a kultúra megőrizte eredeti jellegét, másrészt a lajka általános habitusát, amely közel áll vad rokonaik habitusához.

A lajka tanulmányozása során rendelkezésemre állt, egy élő példány, mely V. A. Dolgorukov herceg ajándéka volt a moszkvai állatkertnek. A lajka Serij 1892-ben került az állatkertbe. Szülővárosa a szibériai Tomszk ahonnan 1890. májusában került a herceghez.

Serij jellemzői: homloka széles, lapos, majdnem háromszög alakú. A pofa hegyes. A szemei sötét barnák, formája mint a farkasé. Szemei félhomályban ragyognak mint farkasé. Fülei állók. Amikor fülét hegyezi, a fülei előre és a fej közepe felé irányulnak, azaz hegyével közelednek egymáshoz. A fej rövid, izmos és erős nyakon ül. A test hossza nem haladja meg a magasságát. A mellkas többé-kevésbé mély. A bordák csaknem a mellsó lábak könyökéig érnek. A lábak és a mancsok erősek. A mancs lenyomata farkas szerű csak kicsit kisebb. Az alapszín világos, piszkos sárga. A szőrzet sűrűbb a lapockákon, combokon. Színe sötétebb a lapockákon, az első és hátsó lábakon. A homlokon szőrzet vége fekete, ezáltal a fej ezen része sötétebb árnyalatú. Az ajkak színe szürke. Fülei szürkék, a szőrszálak végei feketék. A fülek belső része világosabb,mint a külső része. A nyak piszkos-világos sárga. A mellkas szürke. A mellkason fedőszőrök sűrűbbek és hosszabbak. A fang, a hát, a nyak felső része sötétszürke mert ezeken a helyeken teljesen fekete vagy a végein fekete színű szőr található. A farok gyapjas, felfelé és oldalra ívelt. A farok végén fehér folt található. A test oldalai világosabbak mint a hát mert a szőrzet rövidebb és csak végeinél fekete. A hasa világos sárgás-fehér. A mellső lábak külső oldala egész a mancsokig sárgás színűek, maguk a mancsok csaknem fehérek.

Serij marmagassága: 66,3 cm
hossza az orra hegyétől a farka végéig 104,4 cm
farok hossza 33,3 cm

test kerülete a mellső lábaknál 71,1 cm

test kerülete a hátsó lábaknál 57,8 cm

Kulagin megállapította hogy a vadászok tanúvallomásai szerint a vadász lajka nélkülözhetetlen a medvék, jávor-, és rénszarvasok, stb. vadászatainál.

Andrej Alekszandrovics Shirinskij-Shikhmatov neves kinológus és medvevadász műve az Album az északi kutyákról (lajkák) 1898-ban jelent meg. Ebben földrajzi tagoltság szerint mutatta be a lajkákat. A területi elhatároltság ellenére az északon élő kutyák jellegzetes egyforma jegyeket mutattak. Bár a ténylegesen összefogott tenyésztés még nem kezdődött meg, de típusában már kiváló egyedeket fotózott. Néhány fotó a műből