A finnországi lajka tenyésztés története
II. rész
A nyugat-szibériai lajka Finnországban 1979-ben lett honosítva. A Finn Kennel Klub adatbázisa szerint ebben az évben 45 egyed került regisztrálásra. Igyekszem bemutatni a kezdetekkor importált egyedeket majd a későbbiekben a finn tenyésztésű kutyákat.
A finn adatbázis az import egyedeket valamint azok őseit egyedi azonosítóval látta el, így a vissza keresés, a családfák kibogozása sok esetben akadályokba ütközött. De a feltárt adatok megismerése fontos, mert így lesz átlátható mely vonalakra épült is a finnországi tenyésztés.
A finn adatbázis az import egyedeket valamint azok őseit egyedi azonosítóval látta el, így a vissza keresés, a családfák kibogozása sok esetben akadályokba ütközött. De a feltárt adatok megismerése fontos, mert így lesz átlátható mely vonalakra épült is a finnországi tenyésztés.
Sajnos az első importokról nagyon kevés fotó maradt fent, ahol nem rendelkeztem fotóval ott a családfa kiemelkedő egyedeinek fotóival színesítettem a leírást.

Minden ős, aki VRKOS azonosítóval rendelkezik azt jelenti, hogy az adott egyed munkavizsgával is rendelkezik.
Tényként kell leszögezni hogy minden lajka fajta kezdeti tényleges tenyésztési szakaszában előfordult beltenyésztés. A beltenyésztés jól használva nem ördögtől való. A beltenyésztéssel lehet rögzíteni a kívánatos jó tulajdonságokat mind küllemre, mind belső ösztönkészletekre vonatkozóan. Az import egyedek bemutatása születési dátum szerint történik.
Tényként kell leszögezni hogy minden lajka fajta kezdeti tényleges tenyésztési szakaszában előfordult beltenyésztés. A beltenyésztés jól használva nem ördögtől való. A beltenyésztéssel lehet rögzíteni a kívánatos jó tulajdonságokat mind küllemre, mind belső ösztönkészletekre vonatkozóan. Az import egyedek bemutatása születési dátum szerint történik.
Az elsők egyike volt Chuna, ki 7 évesen került az országba. Chuna 1972. március 27-én született. Regisztrációs azonosítója: SF 14349J/79 volt. Chuna Finnországban is többször volt kiállítva, egy eredménye ismeretes előttem 1980. június 29-én már veterán osztályban került kiállításra ahol is Veterán osztálygyőztes címet szerzett. Chuna tulajdonosa: Sakari Siren
Chuna ősei között több champion egyed is megtalálható. Kiváló munkavizsgás egyedek is fellelhetők. Ch. Dzoj által vérvonala visszavezethető Ch. Urcsala VRKOS 1-ig. Sajnos Chunáról eddig nem találtam fotót... családfája pedig ezen bejegyzés alatt látható.

Guka-Shaman született 1973. december 29-én. A felnőttként importált kan Oroszországban szerzett elit osztályú minősítést. Mókus I. diplomás munkavizsgával rendelkezett. Többször is ki volt állítva moszkvai kiállításokon. Tulajdonosa: Markku Loimela - Uhtuan kennel
Finnországi kiállításokon is többször be lett mutatva. Az alábbi bírói leírások maradtak fent róla:
- 1979.03.18. "Szürke fehér jegyekkel. Jó összhatás, jó fej, erős hát, jól hordott farok. Megfelelő szőrzet."
- 1980.03.01-03. "Szürke, a mellkason és lábain világos jegyekkel. Az áltag méretnél nagyobb, jó összbenyomású kan. A test és a végtagok jól strukturáltak. Jó szőrzet, a farok jobb oldalon hordott."
Guka-Shaman oroszországi azonosítója VRKOS 2279/LZS volt, a Finn Kennelklub SF021258/79 számon regisztrálta tenyészkönyvébe.
Finnországban 13 alom született tőle. Az almok bemutatása a későbbi részekben várható. Kiemelkedő utódja Oroszországban pedig Ataman VRKOS 3540 volt.
Guka-Shaman ősei között megtalálható Ugadaj VRKOS 1008 is, ki tapasztalt vadászkézbe került. Gyorsan tanult és szinte egyetemlegesen minden vadra használható volt. Vannak vadászok akik még mindig emlékeznek ragyogó vaddisznós munkájára.

Kaur 1974. január 17-én született. A kennelklub 1981-ben SF 02339Q/81 számon regisztrálta törzskönyvi kötetébe. Tulajdonosa Matti Kuivila volt. Kaurról egy kiállítási eredmény maradt fent - melyet 1981. november 29-én megrendezésre kerülő kemi-i rendezvényen nyert veterán osztálygyőztes és a második legszebb kan kutya lett (ROP2).
Bíró leírása: "Nagy méretű, de jó megjelenésű kan, modell fejjel. Jó hát, jó végtagok. Jó szőrzet és szín. Jó mozgás"
Kaur után 13 alom maradt.

Aida 1974. április 03-án született, Markku Loimela kutyája volt. A finn nyilvántartásba SF 021247/79 számon vezették be. Hat alom született tőle az Uhtuan kennelben.
Ugadaj VRKOS 1008 vérvonala a méltán híres Tajozsnijra épült. Tajozsnij 1942-ben született a Krasznaja Zvezda kennelben. Míg Csuna VRKOS 1109 vérvonala Ch. Homicsra vezethető vissza..

Kutatás és összeállítás: Nagy Margit - lajkak.hu - 2025. április 27.
Special thanks to Jenna Malo - Lakimetsän kennel